Megjelenése óta az ember vadászatból, halászatból és gyűjtögetésből élt. Az emberiség élettere az őskőkor végén majdnem az egész, vegetációval takart földkerekségre kiterjedt, kivéve a zord sarkvidéki területet és a Csendes-óceán egyes szigeteit. A földművelés korszaka a jégkorszakbeli eljegesedés, lehűlés miatt nem egy időben kezdődött meg az egész Földön, hanem egymáshoz képest eltolódva.
A jég elolvadása, a paleolitikum vége évezredeken át tartott. Miután ez a peremvidéken 10 000 körül kezdődött el, a jégtakaró csak 2000 évvel később vonult vissza Közép- és Észak-Európáig. 6000 körül Skandinávia teljesen jégmentes volt. A jégpáncél olvadása miatt megemelkedett a tengerszint. A jégkorszak állatai, például a szibériai és észak-amerikai mamutok kihaltak, a rénszarvasok észak felé vándoroltak, a lovak, bölények megritkultak.
A fátlan tundra határa szintén észak felé tolódott, ezt előbb tűlevelű, később pedig lombos erdők követték. Ennek megfelelően a neolit forradalom törzsterülete a Közel-Keleten, Mezopotámiában, Egyiptomban és a Földközi-tenger medencéjének keleti részében volt. A földművelés először 8000 körül kezdődött meg a Közel-Keleten, a „termékeny félhold” területén, a Zagrosz- és Toros-hegység azon dombos nyúlványain, melyek félkörben a Tigris- és az Eufrátesz-síkság kettős folyamvidékét fogják át.
Majdnem egyidejűleg alakult ki a mezei termények célirányos művelése egymástól függetlenül a világ legalább három másik tájékán: Kelet-Ázsiában, Mexikóban és Peruban is. A földművelés "megszületésének" helye, elterjedésének módja vitatott kérdés. A régészek egy része úgy véli, hogy a földművelés kialakulására több helyen egyidejűleg történt, így az ősi Európában, Törökországban, Mezopotámiában, Palesztinában és Egyiptomban.
A földművelés kialakulásának okát Gordon Childe brit tudós az utolsó jégkorszak után bekövetkezett drámai éghajlati változásokban jelölte meg, melyek oda vezettek, hogy a nagyobb embercsapatok egységesebben verődtek össze a még lakható, azaz nem kiszáradt és nem lepusztult vidékeken, így i.e. 4500 körül Egyiptomban, a Nílus völgyében. A lakosság összetömörülése és az élelmiszer szűkös volta kényszerítette volna az embereket a földművelésre. Más kutatók, így például Robert J. Braidwood, szerint azonban az éghajlati változások nem voltak oly mélyrehatóak.
A földművelés Braidwood elméletében olyan kedvező területeken fejlődött ki, ahol az emberek, állatok és ehető növények régóta tartósan egymás mellett éltek. Az őskőkor emberei a törzsszövetségeken belül eljutottak szellemi és fizikai fejlődésük határáig. Vívmányaik közé számítottak széles körű ismereteik a szerszámok, fegyverek, szállás, ruházat és edények készítéséhez szükséges anyagokról. Ezek a lehetőségek és élelmiszerforrások változásával módosultak. A vadászat technikái szintén változtak. Az addig elejtett állatok, a mamut és a rénszarvas helyébe sok kisebb faj, őstulok, vaddisznó, szarvas, őz és jávorszarvas lépett. A vadászat során zsákmányolt állatok – melyek vándorlását nem kellett követni, mert ezek állandóan ugyanazon a területen tartózkodtak – sokfélék voltak, s ez megkövetelte, hogy pontos ismereteik legyenek az állatok viselkedéséről és a táj nyújtotta más táplálékokról.
A vadászok és gyűjtögetők az élelemválaszték bővülésével egyre jobban megismerték közvetlen környezetüket, így egyre nagyobb kínálat állt rendelkezésükre a növényi és állati táplálékból. Az így specializálódott gyűjtögetők a gazdag táplálékforrással rendelkező területeken többé-kevésbé meg tudtak telepedni. Másrészt a felesleges élelmiszerek tárolása nagyobb edényeket igényelt, melyek csak nehezen voltak szállíthatók. A „termékeny félhold” területén nőtt egy szálas fűféle, a vadbúza, melynek magjai igen nagyok és könnyen learathatók voltak, s mely a nyugati világ legfontosabb kultúrnövénye lett. Így indult el a domesztikáció folyamata, azaz a vad forma átváltozása egy más jellegű, az emberi szükségletekhez alkalmazkodó kultúrformává ott, ahol a termékeny fűféle az egész területet beborító, zárt növényzetet alkotott.
Ez a vadbúza olyan sűrűn nőtt, hogy abból – amint azt Jack R. Harlan növénykutató kísérletei bizonyították – puszta kézzel és még inkább kőkorszaki eszközökkel háromhetes érésidőn belül a történelem előtt idők gyűjtögető családja többet tudott learatni, mint amennyit egy évben felhasznált. A földművelés és az állattenyésztés kialakulása nagyon biztonságos táplálkozási lehetőségeket nyújtott. Egyenes következményként valóságos népességrobbanás következett be: a paleolitikum végén, úgy 30 000 évvel ezelőtt – jóllehet a Homo sapiens már megtalálható az egész Óvilágban, Ausztráliában és Amerikában – 6 millió ember élt a Földön. A neolitikumban, i.e. 8000 és 6000 között már mintegy 80 millió.
Hasznos cikkek mindenki számára Magyarország legnagyobb mezőgazdasággal foglalkozó weboldalán, kövesd te is az Agrároldal.hu-t!
Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.